Munkát! Levegőt!

Ellenzék az antiorbánizmuson túl: a korszakváltás stratégiája és a baloldal megújítása

8fab136b.jpgÚj fejezetet kell nyitni a magyar politikában: a cél az ország talpra állítása, a társadalom szétforgácsolódásának megállítása és a baloldal megújítása. Az ellenzéki együttműködés feladatai és formája ebből vezethető csak le. Az ellenzék csak akkor lehet képes leváltani a kormányt, ha a korszakváltó jövőkép hiteles garanciáival tapadási felületet kínál a bizonytalan szavazóknak. Ebből következik az együttműködés kívánatos formája, nem személyi ambíciókból és ellenszenvekből, hanem a kormányváltás és a megújulás feladatából.

 

Az elmúlt hetek pártpolitikai történései, úgy is, mint az E14-PM és az MSZP között régóta tervezett tárgyalások megkezdése, a szárszói találkozó, illetve az ellenzéki közpolitikai minimum elfogadása felhevítette a baloldal helyzetéről szóló véleménycikkek és posztok hőmérsékletét, ami nagyszerű alkalmat ad arra, hogy néhány dolgot újra tisztázzunk.


Elnyomás és szabadság között nincs közép

Először is, továbbra is időszerű, hogy fussunk egy kört egy közkeletű mítosz körül. Ez a mítosz pedig azt mondja, hogy Orbán és Simicska rendszere illetve előzményei között nincs lényegi különbség. Teljes elitcsere és zéró tolerancia az elmúlt húsz év pártjaival szemben – így lehetne összefoglalni ezt a stratégiát. Ez a mítosz arra a tévedésre épül, hogy Orbán rendszerét felesleges a jelenlegi ellenzékkel felváltani. Értelmiségi körökben kiegészül ez a népi-urbánus szekértáborharcok meghaladásának vágyával, mintha a kirekesztő és az ellenségképgyártást totalizáló aktuális hatalmi struktúra megdöntése nélkül bármi remény is lenne a politikai viták mérséklésére. A közös normákra és köztársasági alapokra bal és jobboldal között elemi szükség van. Ám ebből a politikán kívül helyezkedésre következtetni súlyos tévedés. Amíg csak kockás papíron kifejtett okfejtések vagy ipari méretekben öntött fikaposztok formáját ölti ez a nézet, addig nincs is ezzel különösebb gond. A baj ott kezdődik, amikor valaki erre politikai stratégiát kíván építeni. Legutóbb Vágó Gábor erősítette meg blogbejegyzésében az LMP stratégiáját, és üzente a PM-nek, hogy ő a helyünkben elgondolkodna, hogy „Szekeres Imre és Veres János plakátokat akarna-e ragasztgatni”. Ennyivel - értelmezhető politikai stratégia nélkül - a részéről el is lenne intézve a kormányváltás kérdése.

Ez a távolságtartás kényelmes, az antielitizmus első blikkre tetszetős, és magam sem vetem meg a jófajta elmúlthúszévezést, de sajnos a felszínt megkapargatva látszik, hogy 2013-ra más nem maradt ebből, mint az antipolitika, melynek megtörésére 2008-ban pártszervezésbe kezdtünk. Ahogy korábban írtam, az újbaloldali jövőkép felvállalása és a középre pozicionálás eredendően antipolitikai célja közötti konfliktus vezetett az LMP végjátékához.  Ahogy Berkovits Balázs írja pontos elemzésében: „Ha egyik se jobb, mint a másik, akkor igazán mindegy, ki van hatalmon. A „rendszerkritika” ezen a ponton csap át passzivitásba és tehetetlenségbe, s csupán az autoriter rend végleges kiépítéséhez asszisztál. … Nem az a legnagyobb probléma, hogy ez a magatartás „megosztja az ellenzéket”, hanem hogy eleve meghiúsítja az ellenzéki szerep hathatós betöltését, egyúttal értelmetlennek avagy felületesnek nyilvánítja a jelenlegi autoriter rendszer elleni tiltakozást – hivatkozzon bár „mélyebb” gazdasági összefüggésekre, az elnyomó, kizsákmányoló kapitalizmus elleni fellépés szükségességére vagy a politika általános erkölcsi romlottságára, amely témák egyébként nyilván igencsak jogosultak. Miközben nem hajlandó felvenni a harcot azon hatalommal szemben, amely éppen létlehetőségét ássa alá, mégpedig talán beláthatatlanul hosszú időre.”

Equality-symbol-tag-cloud.jpg

2010 után ugyanis példátlan dolog történt. Orbán Viktor és Simicska Lajos rendszerében az oligarchák, a magánérdekek végképp maguk alá gyűrték a közérdeket. A Simicskára optimalizált törvénygyárhoz képest Heller Ágnes szandálja, hagyjuk is. Bauer Tamás is téved velem kapcsolatban, ugyanis számtalan alkalommal kifejtettem, hogy erkölcsileg vállalható és racionálisan alátámasztható érvet arról még nem hallottam, hogy az Orbán-rendszer nem jelent minőségi ugrást a magyar demokrácia hanyatlástörténetében. Rauschenberger Péter pontosan megírta a feladatot, olvassuk el: Az Orbán-rendszer „erkölcsi minőségét és jelentőségét relativizálni vakság és érzéketlenség. Nincs ma erősebb erkölcsi imperatívusz a hazai politikában ennek a rezsimnek az eltávolításánál.” Ép erkölcsi érzékű ember ma Magyarországon kormányváltást akar.

A PM szerepe az ellenzéki együttműködésben 

Aki politikai kérdésekről véleményt formál, világosan érti és tudja, hogy egy egyfordulós egyéni választási rendszer olyan, mintha a 2010-ig érvényben lévő rendszer szerint bonyolított választás második fordulójában lennénk. Sőt, még annál is sokkal rosszabb, mert a Fidesz javára torzít és kompenzálja az egyéni nyertest, az ajánlószelvény-rendszer eltörlésével megosztja az ellenzéket és korlátozza a politikai nyilvánosságot. A rendszer polarizál, vagyis erősen tolja a pártszerkezetet a kétpártrendszer irányába. Ez a Fidesz és az MSZP érdeke. Ezt is tudja pontosan mindenki, aki véleményt formál e kérdésekben. Mármost a kormányváltás egy ilyen választási rendszerben megkerülhetetlenné teszi a választási együttműködést. Egyszerű képlet, tudja ezt mindenki.

Az ellenzéki együttműködés tehát nem azért jött létre, mert a benne résztvevő szereplők politikai előélete erre a sorsra szánt minket. Tudjuk, és el is mondtuk, hogy nem ugyanonnan jöttünk és nem teljesen ugyanazok az értékek és politikai elvek motiválnak minket. Az Együtt 2014-gyel kötött megállapodásunk a szövetség sokszínűségének megőrzése mellett világos garanciákat adott arra, hogy szövetségeseink nem egyszerű kormányváltásban gondolkodnak, hanem egyetértenek velünk abban, hogy új fejezetet kell nyitni. A nézeteltéréseink és eltérő előtörténetünk azonban nem lehet akadálya az ország talpra állításának. Az egymással folytatott részeltekbe menő viták helyett a legfontosabb feladatunk most az, hogy felépítsük a korszakváltók pólusát az ellenzéki térfélen, mely garantálja, hogy az együttműködést nem a hitelét vesztett régi politika stílusa, közpolitikai reflexei és hatalomtechnikai megfontolásai dominálják. Az is egyértelmű, hogy a szocialistákkal is meg kell tudtunk állapodni abban, hogy ne indítsunk jelölteket egymás ellen. Ez a tárgyalás nehezebb, lassabban halad – de nem lehet egy füst alatt tisztázni fajsúlyos szakpolitikai, stratégiai és szervezeti kérdéseket. Idő kell ahhoz, hogy olyan politikai otthont ácsoljunk, melyben megtalálja a helyét a politikából kiábrándult állampolgárok sokszínű tábora.

PM2.jpg

Mind az Együtt 2014-gyel, mind az MSZP-vel folytatott tárgyalások során az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy a PM vigye bele szakpolitikai, kommunikációs, stratégiai és személyi szinten a baloldal megújulásának garanciáit az ellenzéki mindennapokba. Az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban megfogalmazott küldetésünk eredményeinek igazolását látom mind az elismerő elemzői kommentekben, mind abban, hogy a velünk szemben kritikus véleményformálók korábban és most is számon kérik szövetségeseinken, hogy túl nagy teret adtak a PM baloldali-zöld világképének. Nem vagyunk egy párt, és nem is célunk a répát, almát, káposztát belefőzni egy levesbe. Világosan látjuk azonban, hogy nincs az országnak jövője, ha nem találjuk meg a kormányváltás módját. Aki a parlamentáris demokrácia keretein belül akar változtatni a magyar közélet működésén, annak azon kell fáradoznia, hogy lehet úgy megdönteni Orbán rendszerét, hogy közben a 2010 előtti világ hibái ne jöjjenek vissza.


Meg kell újítani a baloldalt

Az igazi kérdés tehát az, hogy a választási rendszerből fakadó együttműködési kényszert felismerve fel tud-e nőni az ellenzék a feladathoz, maga mögött tudja-e hagyni saját hibáit és bűneit, képes-e megújulni, képes-e koordinált jelöltállításra, képes-e nem belemenni egy vállalhatatlan ígéret-licitbe. A szekértáborokat pedig ott lehet megújítani, amikor nem viszonyítjuk magunkat görcsösen a múlt gyűlöletszerkezeteihez, és képesek vagyunk elvek és értékek alapján, ügyek mentén politizálni. Az Orbán-váltás ügye is egy ilyen ügy. És egy jobb és baloldali összefogással megalkotandó új alkotmány is ilyen ügy lenne. Az igazi átívelés a szekértáborok felett itt kezdődik: a nyugodt, európai, bizalomra épülő együttműködések politikai kultúrájával.

A Párbeszéd Magyarországért politikai célja világos: az igazi feladat most az ellenzéki együttműködés mellett a baloldal megújítása. A szabályozott piac társadalmi igénye a nemzeti antikapitalizmus köntösében egy esélymegvonó, tekintélyelvű, az egyenlő méltóságot tagadó új kiszolgáltatottságot és büntetőállamot eredményező, sőt, magát a piacgazdasági alapot is tagadó politikához vezetett. A magyar baloldal talpra állításához a szociáldemokrata esélyteremtő társadalom- és gazdaságpolitika, a közjogi és kulturális liberalizmus és az ökológiai tudatosság ötvözetére van szükség, mely képes a 21. század globalizált világában az igazságos és fenntartható Magyarország megteremtésére.

Szakítva a gazdasági liberalizmussal a magyar baloldalnak szembe kell néznie a piaci szélsőségekkel, meg kell szólítania a létbizonytalanságba taszított középosztályt, és a szemérmesen alsó középosztálynak nevezett elszegényedő munkások, alkalmazottak, kényszervállalkozók tömegeit. Az új zöld baloldalnak képesnek kell lenni válaszokat adni a globális piacgazdaságba jelenleg félperifériásan illeszkedő magyar gazdaság kihívásaira, képessé kell válnia a technokrácia helyett a sokszínűség és az értékelvű közélet védelmére, az ökológiai korlátok, a fenntarthatóság és a jövő nemzedékek érdekeinek figyelembe vételére minden szakpolitikában. Saját baloldali programja, a szociális állampolgáriság, a jóléti állam megújítása érdekében fel kell tudnia szabadítani az államot az oligarchák fogságából, hogy kiépítse a racionális tervezés, az állampolgárokban és a gazdasági szereplőkben partnert látó, a felesleges beavatkozásoktól tartózkodó szolgáltató állam intézményeit.

hundertwasser.jpg

Orbánt el kell kergetni, de nem mindegy, hogyan. Kormányváltás és korszakváltás: erre szövetkezett az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért. Olyan politikai kultúrára, olyan politikai stratégiára és olyan szakpolitikai programokra van szükség, melyek világos jelét adják annak, hogy a baloldal tanult az elmúlt húsz+három év hibáiból. Esélyteremtő társadalom és gazdaságpolitika, a korrupció felszámolása, zöld fordulat, lózungok helyett valódi harc a szegénység, a kirekesztettség és az egykulcsos adó ellen, az ügynökakták nyilvánosságra hozása, a maffia és a politika összefonódásainak feltárása és felszámolása, a mához méltó emlékezetpolitika, élhető vidékpolitika, hatalmi reflexek helyett az együttműködés és a bizalom politikai kultúrája és demokratikus teljesítményelvűség: ezekre az értékekre kell építeni a kormányváltó jövőképet. Ezért kezdte az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért szövetsége a tárgyalásokra való felkészülést azzal, hogy bemutattuk azokat a minimumpontokat, melyek nélkül semmilyen ellenzéki együttműködésnek nincs értelme. Az MSZP-vel kötött megállapodás minimális sarokpontokat szögezett le, melyek az egyéni választókerületi szintű együttműködéshez szükséges egyeztetések megkezdésének a feltételei voltak - nem kormányprogram, nem közpolitikai maximum. A közpolitikai maximum csak ezután jön. 


Az együttműködés lényege: korszakváltás garanciáival a kormányváltás esélyének maximalizálásáért

Nyilván mindebből a választó keveset lát. A választó a politikai kultúra és a politikai program megújulását politikai kommunikációs stratégiákban látja. Az ellenzéki tárgyalások legfontosabb kérdése ezért a korszakváltás és a kormányváltás stratégiájának összehangolása lesz. A 2014 tavaszáig hátralévő időszak kérdése, hogy sikerül-e a párt nélküli, bizonytalan szavazókat behozni a kormányváltó térfélre. Az világos, hogy a korszakváltás garanciáinak támogatása nélkül nem lesz kormányváltás. Az MSZP növekedési korlátai látszanak, elutasítottsága alig-alig halványul, holott a bizonytalan szavazók megnyerése nélkül a kormányváltás nem fog menni. Az ellenzéknek maximalizálnia kell a szavazatait, és ez úgy nem fog menni, hogy mantraszerűen hivatkozunk az „emberekre”, hogy azok összefogást akarnak itt és most. A már ellenzéki szavazók biztosan ezt akarják – helyesen –, a kormányt váltani kívánók bizonytalanoknak viszont súlyos aggályaik vannak. Utóbbiak megszólítása nem attól lesz biztosra vehető, hogy sokszor mondogatjuk: „összefogás, összefogás”. Ezzel csak az állampolgárok elvárásait becsüli le, illetve negligálja egy politikus. A bizonytalanok távolmaradása üzenet kell, hogy legyen, akik körében még mindig erős az MSZP elutasítottsága.

Ma még számtalan kérdőjel van. Ez így van rendjén, hiszen egy folyamatról beszélünk. Viszont immáron túl vagyunk a közpolitikai alapvetéseken, lassan következhet az egyéni választókerületi jelöltállítás összehangolása. Ez kulcskérdés lesz, e téren kell elsődlegesen megegyezésre jutnunk, hiszen ez már világos üzenet lesz a kormányváltó szavazóknak, és már önmagában is elegendő lehet a kormányváltó szavazatok maximalizálásához. Az sem biztos, hogy a legmélyebb együttműködés a legjobb együttműködés, tekintettel kell lenni majd a bizonytalanok aktuális helyzetére – ha az elmúlt húsz évvel való őszinte szembenézés hiányában a közös lista nehezen emészthető az MSZP-t elutasító párt nélküli szavazóknak, akkor a külön listás indulás jobban szolgálhatja a kormányváltás célját. Ebből a szempontból a listakérdés tulajdonképpen másodlagos, nem érdemes hiszterizálni – a lényeg, hogy milyen erősek a korszakváltás garanciái, és mennyire látszik a korszakváltó pólus akár közös akár külön listán indulnak az ellenzéki szereplők. A koordinált jelöltállításról, a stratégiáról és a programról viszont minél hamarabb meg kell állapodnia a feleknek, hogy kezdődhessen az építkezés: egy ellenzéki pólus az elkötelezett baloldali szavazóknak, egy ellenzéki pólus a baloldal megújulására vágyóknak. Ha az egyéni választókerületi szintű együttműködésben nem tudunk a lehető leghamarabb megállapodni, az Szabó Tímea szavaival, "katasztrofális következményekkel jár, hiszen akkor elindul a 106-106 jelölt egymással szemben, és akkor se az MSZP, se az Együtt–PM nem nyer egyetlen körzetet sem, Orbán Viktor viszont ismét kétharmadot szerez."

A tárgyalások kapcsán most a legfontosabb kérdés, hogy a kialakulófélben lévő együttműködés milyen biztos tapadási felületeket kínál a bizonytalan szavazóknak a kormányváltó szavazatok maximalizálása érdekében, ehhez pedig az a lényeges kérdés, hogy milyen személyi és politikai garanciákat tartalmaz az ellenzéki együttműködés. A Párbeszéd Magyarországért részéről ezért 2014-ig legfontosabb feladatunknak épp ezt tartjuk: garanciákat adni a bizonytalan szavazóknak, hogy lesz összefogás, lesz kormányváltás, de nem térünk vissza a 2010 előtti világ hibáihoz sem. Az együttműködő ellenzéki erőknek nem elég pusztán Orbán leváltásra szövetkezni. Az ellenzéknek a kormányváltáshoz szükséges együttműködésre leadott szavazatok, így a kormányváltás esélyének maximalizálása céljából kiindulva képesnek kell lennie új fejezetet nyitni a politikában. Az antiorbánizmuson túl egy új, koherens progresszív jövőképre van szükség, mely világos alternatíváját kínálja az Orbán-Simicska páros ámokfutásának.

Kormányváltás nélkül nincs korszakváltás. Korszakváltás nélkül nincs kormányváltás. A kettő csak együtt fog menni. Együtt viszont menni fog.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Scheiring Gábor Facebook-oldalához!

· 1 trackback

Itt lehet kommentálni:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.