Munkát! Levegőt!
+

2014.08.30. 09:00

Címkék: komment demokrácia ellenzék paradigma

Üzenet a földszintről

step-by-step-banner.pngVissza kell hódítanunk az országot, lépcsőről lépcsőre, bástyáról bástyára. Emberről emberre visszaadni a hitet, építeni a közösségi érdekérvényesítés és együttműködés képességét, együtt. Az elszegényedő, megnyomorított és atomizálódott helyi társadalmaknak csakis ez hozhat megváltást. A szabadság és a szolidaritás pici önkormányzó köreit kell létrehoznunk. Az emeletre csak a földszintről lehet feljutni.

 

Szándékunk, hogy a magyar média zárt világán és az újságcímlapokon túllássunk és a kisvárosokban, vidéken élő embereknek választható, hiteles és együttműködni képes képviseletet biztosítsunk. Helyi képviselőjelöltjeinknek kulcsfontosságú lesz a szerepük abban, hogy az elkövetkezendő 5 évben alázatos munkával hozzájáruljanak a helyi közösségek talpra állításához.

Néhányan felvetették az önkormányzati választások bojkottálásának lehetőségét. Azt követően, hogy az országgyűlési választást, majd az EP választást sem bojkottáltuk, az önkormányzati bojkott nem működőképes. Igaz, Tusványoson Orbán is kimondta, amit eddig csak az ellenzék állított. Ám nem az önkormányzati választási rendszert forgatta fel a Fidesz az elmúlt években, hanem az egész magyar társadalmat. Éppen ezért megalakulása óta kizárólag ez a helyzetfelismerés áll a PM fókuszában. Ez határozza meg a mozgásterünk és ennek tudatában, hitvallásunkhoz mérten hozunk felelősségteljes döntéseket.

Jelöltjeink a helyi koalíciók legváltozatosabb formáiban indulnak. Nincs egységes központi direktíva, amit egy demokratikus szervezet összes vidéki településének és fővárosi kerületének torkán le lehetne nyomni, és ez jól is van így. Cselekedni mindig az adott lehetőségek szerint érdemes: az önkormányzati választási rendszer szisztémája pont olyan, mint az országgyűlésié (a kilencvenes évek derekán még az MSZP-SZDSZ kétharmad tette egyfordulóssá, hogy az akkori osztott ellenzéket nehéz helyzetbe hozza: sikerült). Annak, aki hihetően azt akarja mondani, hogy jelöltjeinek esélye van nyerni, annak számolnia kell a rendszer egyfordulósságával. Akinek nem ez a célja, aki már nem hisz az országban, aki nem hisz a demokratikus megújulásban, vagy szereti a rapszódiát, esetleg az örök ellenzékiség erkölcsi piediesztálján akar tartósan helyet foglalni, az nyilván máshogy dönt, nem indul, egy percig népszerű hősi halállal kiszáll, nem politizál, vagy nem működik együtt. A politikai változást ígérőktől a választók azonban joggal várják el, hogy a jelöltek elhiggyék és elhitessék, hogy esélyük van nyerni, hogy tartós céljaik vannak nem csak a híradókban és az online fórumokon, hanem a társadalom valóságában.

Ezzel együtt nem gondolom, hogy az ellenzék jövőbeni sikeréhez arra lenne szükség, hogy identitását feladva felolvadjon egy nagy közös masszában. Én is szoktam főzni, és abból nem jönne ki semmi jó, ha a langyos virslit, a piros almát, a tojást és az avokádót összefőznénk. Az országnak akkor van esélye, ha az ellenzék magához tér, amihez az kell, hogy a régi baloldal mellett felépüljön egy új pólus. Az önkormányzati választás azonban nem arról szól, hogy országos politikai meccseket játszunk le 3000 településen. Aki ezt várja el, az teljesen félreérti az önkormányzati választások funkcióját.

Trust.jpgMegújulni a kitartó, kicsi és nem mindig látványos lépésekkel, a felvállalt felelősséggel, a mindenkori politikai alternatívák megfogalmazásával és megjelenítésével lehet. Az önkormányzati választásnak tehát súlya van, még akkor is, ha ez az országos bulvárpolitika egyperces viharaiból és a fikaposztok kommentjeiből nem is látszódik. A PM azért létezik, hogy távlati alternatívát ajánljon, egy szolidáris és fenntartható, baloldali és zöld alternatívát. Ez az ajánlat megjelenik az országgyűlésben, megjelenik akciókkal a Lánchídon, megjelenik az Európai Parlamentben, és megjelenik az utcán.

Ennek az ajánlatnak azonban meg kell jelennie Soprontól Zuglón át Hajdúszoboszlóig, Kazincbarcikától Budaörsön át Dombóvárig, Dunakeszitől Dunaújvároson át Várpalotáig, Orosházától Balatonalmádin át Szekszárdig is. Jelen kell lennünk ott, ahol az emberek élnek, dolgoznak, bevásárolnak, ahol hivatalos ügyeiket intézik, ahol a gyerekeiket nevelik. Ha nem vagyunk jelen, akkor ez az ajánlat egy megfoghatatlan, virtuális facebook-ajánlat marad, ahol persze nagyon jól mutatna a maga virtuális tisztaságában, lehetne lájkolni is. De politizálni akkor érdemes, ha a településeken is politizálunk, ha nemcsak a szalonvitákat űzzük, hanem ott is segítünk, ahol az állampolgár él. Segíteni pedig akkor tudunk, ha jelen vagyunk, ha elérhetőek vagyunk. Elérhetőek azoknak, akik Várpalota külvárosában vezetékes ivóvíz nélkül élnek, és azt várják, hogy segítsünk nekik. Elérhetőek a nyolcadik kerületben, ahol a hajléktalanokat és szegényeket üldöző politikát kikísérletezte Kocsis Máté. És elérhetőek Zuglóban, ahol Karácsony Gergely leendő polgármesterként meg fogja mutatni, milyen az, amikor egy fiatalos, érzékeny, szolidáris zöld baloldali politikus vezet egy kerületet.

Aprólékos és kitartó munkával újra kell szőnünk az együttműködés helyi közösségi hálóit. Fentről nem lehet valódi alternatívát mutatni, csak lentről. A választáson indulni, és a nyerésre hihető esélyt kínáló koalíciót kötni annak kell, aki nem akarja feladni a reményt. Aki hisz abban, hogy az önkormányzatokban is meg kell mutatni, hogy a jelenlegi főkormányzó hűbérbirtokából egy európai, szolidáris és fenntartható köztársaság is lehet. A mi leendő önkormányzati politikusaink azt tűzték ki feladatul, hogy a szabadság és szolidaritás pici önkormányzó köreit létrehozzák. Ez a valódi politizálás, nem pedig az összefőzött massza, sem pedig a mártírhalál.

2014 őszén ez most a feladat. A többi pedig október 12. után következik. Az emeletre csak a földszintről lehet feljutni.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Scheiring Gábor Facebook-oldalához!


Itt lehet kommentálni:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.