Munkát! Levegőt!
+

2014.11.22. 16:15

Címkék: komment demokrácia ellenzék paradigma

A civil, aki van

kossuthdem.jpgA tüntetők a színpadról osztják ki a politikusokat, Kuncze Gábor az ATV-n a tüntetőket, a szervezők a meg a neten egymást. A messiás meg csak nem akar eljönni. Mégis van remény! A közelmúlt tüntetései azt mutatják, hogy az intézményi romokon túl Magyarország valahol még demokrácia.

 

 

Persze, nem egy tűpontosan célzott üzenetet kiabálnak a mikrofonba azok, akik szerint mindenki, aki a politizált valaha, egyformán „menjen a búsba”, hogy finomítva idézzem a közelmúlt tüntetésein elhangzottakat. 2010 elé és mögé csak óriási logikai bukfenccel lehet egyenlőséget tenni. A kétezres évek első feléig mégiscsak az volt az ember benyomása, hogy ez egy Európa felé tartó jogállam, demokratikus piacgazdaság. És az sem árt, ha egy tüntetésnek érthető célja és iránya van. Ebben igen, elismerem, hogy Gusztos István, Bősz Anett vagy Kuncze Gábor kiakadásának van alapja. Mégis vitatkozom velük.

De az új politikai nemzedék tagjai közül is sokan kiakadtak. Évekkel ezelőtt én is. Négy éve kb. ilyenkor civil akciók és tüntetések sora jelezte, hogy a beindult NER-rel új fejezet kezdődött a magyar politikában. Még nem volt Milla, de tüntettek fiatalok, hallgatók, a még nem párt 4K! és sok egykori aktivista, aki segítette még a 2010-es kampányunkat. És azt kérték, hogy a politikusok ne jöjjenek tüntetni, mert a politikusok egytől egyig gázak. Ekkor keltettem életre magam szórakoztatására az „anomim politikust”. Hogy jelezzem azoknak a barátaimnak, akikkel pár hónapja még együtt agyaltunk a világ megváltásán, hogy én ugyanaz az ember vagyok, és gáz, hogy nem akarják, hogy én is elmondjam a véleményem – a szólásszabadság korlátozását szimbolizáló álarcban mentem tüntetni. Aztán ezzel mentem a parlamentbe is tüntetni a szólásszabadságért. Úgyhogy megértek mindenkit, aki szerint a differenciálatlan elitellenesség és antipolitika nem jó semmire, csak a felelősség hárítására. Lelkes ifjú párttársam, Barabás Ricsi is kikelt magából, hasonlókat éreztem én is. Most mégis vitatkozom vele.

anonimpolitikus copy.jpg

Kezdjük ott, hogy az a legvisszásabb, amikor a 2010-es összeomlás előidézésében közreműködők kelnek ki a fésületlen vélemények hallatán. Rauschenberger Péter pontosan megírta, hogy 2010 előtt milyen politikai döntések, milyen folyamatok vezettek oda, hogy az állampolgárok egy elsöprő hányada sugárban hányt a politikától. Az állampolgáriság egy érzékeny lény, cinikus döntésekkel, a választások előtt a költségvetési adatok elhazudásával, a tüntető gazdák traktorainak a városból való kitiltásával, a dolgozó középosztály adósságspirálba taszításával, a fiatalok jövőjének folyamatos felélésével, a munkanélküliek elszegényedését okozó politikával el lehet érni, hogy az állampolgárok úgy érezzék, hogy ez az állam nem az ő államuk. És innentől egy gátlástalan, útonálló kormány, mint amilyen a 2010 utáni, könnyűszerrel rombolja le a köztársaság intézményeit. Azok a politikusok, akikből ennek a belátásnak még a csírája is hiányzik, jó lenne, ha picivel több alázattal, a kor és a világ megértésének őszinte szándékával beszélnének. Kedves Kuncze Gábor, a tüntetések „egy kézbe összefogásának” szándékából és a tüntetők helyes viselkedésével kapcsolatos iránymutatásból én arra következtetek, hogy a megértés és az alázat most nem volt az erősséged.

De az új politikai nemzedék is fordítva ül a lovon, ha nem tud mit kezdeni a spontán megnyilvánuló dühvel. Emlékszem még, amikor a Milla tüntetéseit alázták szét, volt mindenféle indok, akkor egyik kedvelt toposz volt, hogy vidékre kell menni, segíteni, nem Budapesten tüntetni. Akkor írtam ezt, azóta sajnos kevés változott:

„Régi-új divat terjed, nem csak a rendszer nem tetszik, de nemtetszik a nemtetszik, közben mindenki nagyon tudja, hogy merre van előre, és biztos benne, hogy brutálisat kell a mellette kiabáló torkába harapni, hogy ő legyen a hangosabb. Ez nem konstruktív kritika. Szerintem az lenne a konstruktív, ha a sok civil, álcivil, újságíró, az elmúlt években tündöklő és bukó percmegfejtő leszállna a lóról, visszatérne a földkörüli pályáról, és örülne mindennek, ami mozog, ami tevékenység, ami aktivitás, ami hozzátesz a társadalom változásához. Szerintem nem az baja az országnak, hogy olyanok is tüntetnek, akik „még nem etettek disznót”. Inkább az a baja, hogy mindenki megakarja mondani, de nagyon, csak közben sikítófrászt kap attól, ha valaki más alkot, tesz, apró köveket egymásra, és esetleg nem pont úgy, ahogy ő elképzelte.”

Szóval én mindennek örülök, ami mozog, mindennek örülök, ami a társadalom immunrendszerét erősíti. Nem várom el, hogy azonnal forradalom legyen, azt se, hogy pontosan látszódjon azonnal egy négy éves útiterv. Nem. Egy spontán tüntetés önmagában is érték.

Azok, akik szerint ezek a tüntetések átgondolatlanok és össze kéne őket valakinek fogni és egy irányba terelni, azok, akik szerint a tüntetéseknek forradalmat kell kirobbantani, vagy azonnal világos útitervet, jól artikulált véleményt kell megfogalmazni, azok egyaránt félreértenek valamit. Már a kétezres évek elején kirázott a hideg attól, amikor az akkori civil-alterglob kezdeményezéseket valakik – általában a teljesítményhiány elfedésére – össze akarták fogni és beterelni egy ernyő alá. Ahhoz, hogy a magyar társadalomban megerősödjön a civil nyomásgyakorlás, ahhoz tiszteletben kell tudnunk tartani a független kezdeményezéseket. Kis lépésekkel, kicsi köröket létrehozni – ez talán a legfontosabb. Ebből nőhet ki tartós társadalmi identitás, és nem abból, hogy a központból kényszerrel összefogják.

Egy picit is jól működő társadalomban rendszeresen vannak tüntetések, vannak spontán mozgalmak, nem kell félni az „utcai politizálástól”, ez is a kádári békepolitizálás rossz hagyománya. Hello utca népe, fasza, hogy vagy végre. A világ nagy részén teljes gyakorisággal vannak ilyen megmozdulások, melyeket nem pártok szerveznek, hanem civilek, szakszervezetek, spontán csoportok. Egy idő után szerintem elérjük majd a belátást, hogy az utcai politizálás, a dühös és kócos tüntetés is része a demokráciának. Sőt, akkor működik egy demokrácia, ha nem lehet bármit megtenni a néppel, ha egy állam polgárai készek kimenni az utcára. És nem akarunk mindenáron a népharag spontán megnyilvánulásába forradalmat, új baloldalt, új jobboldalt, a politizálás eddig ismeretlen civil formáját, stb. belelátni. Persze én annak is örülök, ha egyszer csak összeáll egy rendszerellenes társadalmi mozgalom, és elsöpri a fennálló rendszert. De akkor sem dőlök kardomba, ha ez nem következik be. Ahogy Steve írta a Dinamón, örülök, hogy a tüntetés erejéről és lehetőségéről most tapasztalatot szerzett egy csomó ember, aki eddig távol tartotta magát a közügyektől.

Lányi Andrásnak van egy esszéje, Civil, aki nincs, 1989-ből. Amikor a Zöld Udvart szerveztem a Művészetek Völgyében, akkor kiraktam a bejárathoz a falra: „A politika ma nem hatalomgyakorlás, hanem társadalomépítés. És mi az építés valamennyi eszközének híján vagyunk: tudásnak, pénznek, időnek és ami a legfőbb – a bizalomnak, hogy amit építünk, megáll. Ehhez most nem elég a hatalmat megragadni. Az emberek képzeletét kell megragadni. A hatalomnak nincs hatalma rajtunk. Ha van: jóra nincs. A hatalommal nincs mit kezdeni. Ha nem kezdünk vele semmit, nem lesz hatalom. Lentről indulhatunk csak el, mert itt: vagyunk.”

Én annak örülök a legjobban, ha vannak emberek, akik ezeket a civil kezdeményezéseket tolják. Persze kellenek a pártok is, pártok nélkül nincs demokrácia, kellenek a tapasztalt rendszerváltók és a dühös fiatalok is, és a civilek, a spontán demonstrációk, akik akár vezető nélkül is képesek nyomást gyakorolni kintről az utcáról a parlamentre.

demo.jpg

Kedves rendszerváltók, viseljétek a kócos kritikát, volt elég baj 2010 előtt. És mi is viseljük és legyünk türelemmel, a spontán düh az spontán düh, és nem átgondolt pártprogram. A pártoknak is van és lesz dolga. Sértődés helyett végezzük jól a dolgunkat, s majd kevesebben lesznek, akik úgy érzik, nincs politikai képviseletük. A Párbeszéd Magyarországért most azon dolgozik, hogy mutassunk egy jövőképet, ami tanult a 2010 előtti hibákból, és nem ugyanoda térne vissza az Orbán-rendszer után. És a mi dolgunk, hogy megmutassuk, igenis van alternatívája az üres összefogásfétisnek, és a mindenkit lehányó elzárkózásnak – de ez másik fejezet. Most tisztelet mindenkinek, Nyíregyházától Budapesten át Szombathelyig, Veszprémtől Brüsszelen át Londonig. Az utca hangjával lesz egy demokrácia működőképes és erős. Felemelő, hogy kiderült, mégsem lehet mindent megtenni a magyarokkal. Hogy van népharag, van spontán tüntetés a disznóságok ellen. A tüntetők megmutatták, hogy egy demokrácia intézményeit le lehet bontani, de az eszményét nem.

Minden hatalom az állampolgároké! A tiéd, négymillió szegény, a tiéd, bezárásra ítélt gimnázium, a tiéd adófizető, aki kiakadsz a cinikus korrupcióban tocsogó hatalmi gépezettől, tiéd, vegzált hajléktalan, tiéd, rabláncon tartott közmunkás.

A hatalmasok ellen a népnek joga van fellázadni. Ezek a tüntetések azt mutatják, hogy az intézményi romokon túl Magyarország valahol még demokrácia. A hatalom a tiéd, miénk, mindenkié! A civil, aki van.

 

A bejegyzés szerkesztett formában megjelent a Népszabadság november 22-i számában.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Scheiring Gábor Facebook-oldalához!


Itt lehet kommentálni:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.